Pár percig gondolkodtam, hogy ki lehet az, de aztán rájöttem, hogy ha felveszem,
tuti bemutatkozik. Micsoda észjárásom van nekem... Elképesztő! Na de visszatérve...
Felvettem:
- Haló?
- Hello, Zayn vagyok! Catherine, te vagy az? - na, jó, erre nem számítottam!
- Igen, Vas Happenin?
- Hé, ne lopd a szövegem! - nevetett - Amúgy, csak azért hívlak, mert Harry totál
rápörgött a témára, hogy mi van, ha rosszul írtuk fel a számotokat... - hát igen,
sietségünkben csak a melletünk ülőnek adtuk meg a számunkat, esetemben Zaynnek,
Sophie pedig Harrynek - de akkor jól írtam fel, és akkor megadjuk a többieknek is.
- Okés, köszi!
- Amúgy, rendben hazaértetek?
- Hát, ha nem Budapest a végállomás, akkor tuti utazgatunk egy picit - nevettem.
- Jól van - nevettett ő is. Istenem, hogy tudnak ezek öten ilyen szépen nevetni?? -
Most viszont mennem kell, majd még...
- Várj még! - kiáltottam - Bocsi, csak beszéltél Perrie-vel, rendben vagytok?
- Hát, megpróbáljuk még egy kicsit, de szerinte sem százas a szitu...
- Ó, hát én szurkolok nektek! És hagylak...
- Köszi, szóval akkor még beszélünk… - valahogy úgy érzem, hogy gúnyosan
mosolygott - Szia!
- Szia!
Miután letettem a telefonom, fél perc múlva megcsörrent megint.
- Juuuuuuuuuuuuuj - visított bele Sophie.
- Jesszusom! Meg fogok süketülni egyszer emiatt! - nevettem - De fogadjunk, tudom
minek örülsz?!
- Felhívott!!!
- Tudom, engem meg Zayn hívott, és megkérdeztem, mi van Perrievel, azt mondta,
még próbálkoznak.
- Juuuj, az jó! Én meg beszélgettem VELE és azt kérte, hívjam, ha megtudtuk, hogy
felvettek-e minket.
- Na! Érdeklődik utánad, ez jóó, és úgy vettem észre, hogy este is jól elvoltatok.
- Igeen, tök sokat dumáltunk. Persze, főleg ő kérdezett rólam, hiszen én elég jól
informált vagyok. Hihi. És és uuuu azt mondta, hogy én olyan cuki vagyok, tudood,
szóval, hogy nem olyan mint a többiek...
- Ez egyértelmű, hogy te különleges vagy, és ha engem kérdezel, ebből még lesz
valami.
- Juuuuj, remélem is!!!
- De, ha nem gond én mennék aludni, mert kissé hulla vagyok...
- Uuu, ne is mond!! Még jó, hogy már túl vagyunk az érettségin! - nevetett.
- Ja, én viszont ki fogok készülni idegileg a héten...
- Ne aggódj! Felvesznek! - és ezután még vagy 10 percet beszéltünk. Hupszi.
- Amúgy, te nem aludni akartál? - kérdezte Sophie.
- Ja, amúgy de!
- Na, akkor jó éjt! És szép álmokat!
- Köszi! - nevettem.
- Szia, Tündérsrácom!
- Szia, Emo.
Ezután bezuhantam az ágyba, és kb. 5 perc múlva el is nyomott az álom...
Hétfőn reggel 6-kor ébredtem, teljesen kipihenten, ugyanis kb 5-kor feküdtem le, és
nem tudtam, mit csináljak. Tök jó, hogy leérettségiztünk, de így egy halom időm lett a
délutáni edzésekig. De úgy döntöttem, hogy az utolsó nagy hajrá után jár a pihenés, és
minden délelőtt punnyadtam, és délután teljes odafigyeléssel koncentráltam a táncra.
Szóval, így telt el ez a hét, és a hétvégét megint Sophieval szándékoztam tölteni, hogy
együtt legyünk, amikor kiküldik SMS-ben, hogy felvettek-e.
- Anyuuu, Sophie itt aludhat szombaton? - kezdtem a kunyizást.
- Egy hónap múlva összeköltöztök... Néha lehetnél egy picit velünk is...
- Jó-jó, ígérem, ez az utcsó, de most derül ki, hogy őt felveszik e, nekem meg hogy
behívnak-e a meghallgatásra...
- Jó, rendben - adta meg magát anyu.
- Uuuuuuu, kösziii - ugrottam a nyakába, és megpuszilgattam.
- Na, már csak ezért is megérte megengedni - nevetett anyu.
Tehát, mostmár legálisan, szombat délután átjött Sophie. Együtt elmentünk sétálni
a környékre, de persze minket csak egy dolog érdekelt: a JÁTSZÓTÉÉR!! Fél órát
hintáztunk és beszélgettünk, miután úgy döntöttünk, elindulunk haza, és megnézünk
egy filmet. Hazaérve átöltöztünk valami kényelmesebbe, csináltam pop-cornt, és
beraktuk a Mamma mia!-t. Na, most képzeljetek el két 18 éves lányt, ahogyan hol
ölelkezve, hol bulizva énekelnek, vagy éppen pop-cornnal dobálják egymást. Na, hát
mi pont így néztünk ki, és akkor kihagytam az óriási röhögéseket, sikongatásokat.
Egyszer bátyám átkopogott, hogy minden rendben van-e velünk. A kis cuki, négy év
alatt nem tanulta meg, hogy ha csöndben vagyunk, akkor van inkább baj.
Majd egyszer csak megjöttek az SMS-ek: "Sajnáljuk nem vettünk fel", "Sajnos már
máshova felvették"..stb
És egyszerre csak mindketten óriásit sikítottunk, majd egymás szavába vágva
örömködtünk:
- Úristen felvettek!
- Behívtak a meghallgatásra!!
- MEGYÜNK LONDONBAA!!! - kiáltottuk egyszerre. Aztán anyuék kopogtak
az ajtón, hogy jöhetnek e gratulálni, vagy még örömködünk kicsit.Úristen, el sem
hiszem, hogy megyünk Londonba!!! Sophienak jó, őt már tuti felvették, de ha én
elbukom júliusban a bemutatót, akkor végem!! Körülbelül egy hónap van még hátra,
míg megyünk Londonba, és rá egy hétre július 11-én lesz a meghallgatásom… Én
meghalok addig. Aggodalmaskodó gondolataimat megszakította, hogy már hallottam
Lauren hangját a gépről.
- Juuuuuuj, gratulálok, csajooook!! Nagyon drukkoltam nektek! És mikor jöttök? -
kérdezte.
- 4-én, reggel - válaszolt Sophie.
- És Cat, mikor lesz a meghallgatásod?
- Ijjj, egy hétre rá, és nagyon izgulok!!! - mondtam.
- Ne aggódj, menni fog, és vasárnap stip-stop együtt leszünk egész nap, várost
nézünk, meg ilyenek. Okés?
- Persze! - vágtuk rá egyszerre.
- Kinek csörög a mobilja? - kérdezte Lauren.
- U, az enyém! - eszmélt fel Sophie, és előkotorta a mobilját - Pardon! - kért
bocsánatot, és kiment a szobámból.
- Ki keresi őt ilyenkor? - kérdezte Lauren furcsállva.
- Háááát, fogadjunk, hogy Hős Szerelmes Harry hívta - nevettem.
Még vagy 5 percig beszélgettünk, mire Sophie visszajött.
- Na, mi van, elmagyaráztad neki az egész felvételi rendszert kétszer? - kérdeztem
gúnyolódva, mire kaptam egy zsibit.
- Hagyjál már… - és kinyújtotta a nyelvét, majd elnevette magát.
- Na, de tényleg, miről beszélgettetek ennyi ideig?? - kérdezte izgatottan Lauren.
- Hát, mindenféléről. Milyen napja volt, mit csinálnak holnap, meg ilyenek… -
mosolygott Sophie.
- És megkérdezte egyáltalán, hogy felvettek-e? - piszkáltam még mindig.
- Meg, persze, azzal kezdte! - válaszolt.
- Lauren, job, ha odafigyelünk, mert ezek a legközelebbi alkalommal már a randijukat
fogják egyeztetni - nevettem.
- Reméljük!! - húzta ki magát Sophie, mire mindhárman elnevettük magunkat. Még
vagy fél órán át beszélgettünk, aztán mind elmentünk lefeküdni. Még miközben
fogat mostam, kaptam egy SMS-t Zayntől: “Ugye, téged is felvettek? Ugyanis Harry
azt elfelejtette megkérdezni Sophietól. A nevében is bocsi. xoxo Z”. Válaszoltam,
hogy egyáltalán nem haragszom, és hogy van még egy meghallgatás, de egy fokkal
közelebb vagyok a célhoz. És tényleg nem haragudtam Harryre, hiszen szerelmes, de
az nagyon jól esett, hogy Zaynnek eszébe jutott.
Az elkövetkezendő hónap azzal telt, hogy hétköznap délelőtt készültem a
meghallgatásra, a délutánt meg a hétvége legnagyobb részét pedig a szüleimmel
töltöttem, és segítettem nekik mindenben, amiben tudtam. Sophieval ritkábban, csak
heti egyszer találkoztam, na meg este beszélgettünk facebookon vagy skypeon, de
hát majd bepótoljuk ezt az időd, hiszen összeköltözünk. Ha minden jól megy, akkor
szeptembertől mindketten délelőtt leszünk suliban, és délutánra meg keresünk valami
félállást, amivel ki tudjuk fizetni a lakást meg hasonlókat. És lassan(de tényleg
nagyon lassan), eljött az utolsó otthon töltött nap. Ha együtt megyünk valahova,
Sophieval mindig együtt aludtunk, de most a szülők ragaszkodtak hozzá, hogy
mindenki otthon maradjon, hogy ők vihessenek ki a repülőtérre. Nem csodálom,
hiszen ez az utolsó esténk!!! Mivel korán indult a gép, időben kellett lefeküdnöm, de
előtte még skypeoltunk hárman Laurennel és Sophieval. Megbeszéltük, hogy odajön
értünk a reptérre, és együtt kezdünk el kipakolni. A csomagokat már előbb elküldtük,
így azt ma Lauren átvette, és csak 2 bőröndnyi cuccunk van itthon. Lauren nagyon
sokat segített nekünk a lakáskeresés, költözés ügyben, nagyon aranyos volt!! Egyre
csak kattogott az agyam, alig bírtam elaludni. Megyek Londonba!! Reggel apu jött be
ébreszteni, én meg szinte kipattantam az ágyból.
- Mi van, ennyire örülsz, hogy elmehetsz? - kérdezte apa gúnyosan.
- Nem, dehogy!! Legszívesebben vinnélek magammal titeket! - mondtam, és
megöleltem.
- Na, készülj, nehogy lekésd a géped - nyomott egy puszit a holmlokomra, majd
kiment. Gyorsan felöltöztem, lementem reggelizni, fogat mostam, feldobtam egy
szolid sminket, és végül minden maradék cuccomat elpakoltam a bőröndömbe.
- Felőlem mehetünk! - álltam meg az előszobában vigyorogva - Olivér nem jön? -
kérdeztem, mert a bátyámat nem láttam sehol.
- Nem volt szívünk felébreszteni, tudod, hogy vizsgára készül - mondta anyu.
- Márpedig nem megyek el úgy, hogy nem köszöntem el - mondtam, miközben már
rohantam is fel. Benyitottam halkan a szobájába, majd ráugrottam az ágyára.
- Obii, itthagy a hugicááád, de nem gondolod, hogy búcsúajándék nélkül megyek
eeel?!
- Na, és miaz? - kérdezte kómásan, és meglepő, de nem volt mérges.
- Hát, ez a kellemes ébresztés - nevettem, mire elkapott, hogy még utoljára
fájdalmasan megölelgessen.
- Na, menj, ne is lássalak!
- Megyek, szeretlek, szia! Jó éjt!
- Én is, jó utat! - mondta, és szerintem már vissza is aludt. A reptérre érve, amint
megláttuk egymást Sophieval, sikítva rohantunk egymáshoz, és megöleltük egymást.
- Vigyázz London, jövünk! - mondtam.
- Megyünk, hát! - vágta rá Sophie.
Majd elbúcsúztunk a szüleinktől, és hiába örülök nagyon, hogy Londonba
költözhetek, mégis elsírtam magam.
- Kincsem, minimum heti kétszer helyzetjelentést kérek! - mosolygott anyu.
- Ígérem! - válaszoltam szipogva.
Fél órán át búcsúzkodtunk, mígnem indulnunk kellett. A becsekkolást sírós
hangulatban töltöttük, és mikor már a kávézóban ültünk és beszélgettünk, akkor
kezdtünk el újra pörögni. Nevetésünket Sophie mobilja szakította meg. Ki lehet
találni, ki volt az, hiszen óriási mosolyra húzta a száját.
- Nem baj? - kérdezte.
- Te még itt vagy?? Tünés! - mondtam mosolyogva. Fél perc múlva megcsörrent az én
telefonom is.
- Szia, Zayn! Mi újság?
- Szia, kicsi lány! Látom, megtanultad, hogy nem nyúljuk le mások szövegét -
nevetett.
- Ááá, az már lejárt - mondtam viccből - mellesleg még mindig nem vagyok "kicsi
lány" - nyomtam meg a "kicsi" szót. Persze, ő ezt nem vette figyelembe, csak
nevetett, majd folytatta:
- Azért hívtalak, hogy mikor indul a gépetek? És, ha megérkeztetek, van-e kedvetek
valamit csinálni.
- Fél óra múlva, éés hát, elvileg barátnőnkkel fogunk kipakolni, úgyhogy, ha nem
haragszotok, akkor napoljuk el - mondtam.
- De, haragszunk!
- Ooo, de kár, pedig Sarry szép pár lett volna - nevettem.
- Hát, kár, bizony.
- Na, látom, a gerlepár befejezte a beszélgetést - Sophie lerakta a telefont, és
visszaindult - Apropó, veletek mi van Perrievel?
- Köszönjük, jól vagyuk, csak már nem együtt.
- Ooo, miéért? Ha szabad tudnom. De, ugye, nem vesztetek össze?
- Neem, dehogy. Tök jóban vagyunk, csak már nem járunk, hát így alakult...
- Akkor örülök, hogy nem vesztetek össze. Békességben nagyon keveseknek sikerül
elválniuk.
- Hát, igen, na mennem kell, a fiúk már sürgetnek.
- Okés, szia!
- Szia, kicsi lány!
- Nem vagyok kicsi láány!!! - mondtam gyorsan, mielőtt lerakta, és még hallottam,
hogy nevetett. Sophie addigra már visszaért.
- Na, csak nem Zayn hívott? - kérdezte Sophie.
- De, és megőrjít ezzel a kicsi lányozással... Uuu, de képzeld, szétmentek Perrievel.
- Buuu... Mi történt?
- Hát, jóban vannak, csak már nem járnak, ennyi... Nem akartam faggatózni a
részletekért, úgyis mondta volna, ha akarja.
- Persze, persze... Hallod ezt? Nem ezzel a járattal megyünk?
- Basszus, de!! Már eltelt fél óra?? Húzzunk!!
A repülőn, mint két kisangyal, úgy ültünk kihúzva magunkat a helyünkön. Övek
becsatolva, telók kikapcsolva. Egymásra néztünk, és elkezdtünk szakadni a
nevetéstől. Majd a légikísérő kérésére kicsit moderáltuk magunkat. Upszi. Az utat
Sophie írással, én meg zenehallgatással töltöttem. Csak a kaja idejére hagytuk félbe a
tevékenységünket, de kár volt... Ezért az izéért nem érte meg. Mikor megérkeztünk,
gyorsan összeszedtük a csomagokat, és siettünk kifelé.
- Juuuuuuuuuuuuuuuj - hangzott egyszerre hármunktól az öröm hangja.
- Annyiraaaa hiányoztatok!! - mondta Lauren, miközben megszorongatott minket.
- Te is neküüünk!!! - válaszolt Sophie helyettem is.
- Na, menjünk innen, nyomaszt ez a környezet - mondtam nevetve - Londonban
vagyunk, nehogy már a reptéren dekkoljunk.
- Okés, fogjunk egy taxit, és menjünk - mondta Lauren.
Hazaértünk, és a lakás teli volt dobozokkal, és a bútorok is lefóliázva voltak. (Nagyon
kis cuki lakás, egy kis nappali, konyha, fürdő, előszoba-szerűség, és 2 félszoba
alkotta. Ja, és a nappaliból egy csöppnyi teraszra lehetett kimenni.)
- Na, akkor kikeresem a zenelejátszómat, és üzembe állítom - mondtam.
- Ez jó ötlet - helyeselt Sophie.
Negyed óra alatt meg is találtam a megfelelő dobozt, és csináltam zenét. Először a
bútorokat csomagoltuk ki, majd a helyükre toltuk őket. Aztán átnéztük a dobozokat,
hogy kihez mi tartozik. Nem volt sok, hiszen ebbe a pici lakásba nem fért el sok
dolog, de a dobozok sok helyet foglaltak el. 2 órát pakolásztunk, Lauren meg hol
nekem, hol Sophienak segített. Mikor kész lettünk, Sophiék lehuppantak a kanapéra,
én meg a babzsákba.
- Na, tök jó lett! - állapította meg Sophie.
- Aha - értett egyet Lauren.
- Én éhes vagyok - mondtam.
- Mikor nem? - kérdezte Sophie.
- Jól van na,de most… - kerestem meg a telefonom, hogy megnézzem az időt - 2 óra
van. Bőven ebéd idő!
- Mit szóltok, ha elviszlek titeket a legközelebbi Nando's-ba? - kérdezte Lauren.
- Juuuuuuuuuuj, jóóóó!!! - válaszoltuk Sophieval. Már épp a cipőnket vettük, amikor
kopogtak.
- Na, mi van, a szomszédok már jönnek panaszkodni a zene miatt? - kérdezte Lauren
nevetve. Ajtót nyitottam, és 5 srác állt az ajtóban. (Igen AZ a bizonyos 5 srác)
- Most szivattok, hogy már azt is tudják, hol laktok? - kérdezte Lauren meglepetten,
mire mi csak nevettünk Sophieval.
- Sziasztok, fiúk! Ő a barátnőnk, Lauren, akiről meséltünk. Épp most készültünk
ebédelni, velünk tartotok? - kérdeztem.
- Persze!! - vágta rá Niall.
- És, persze csak, ha nem zavarjuk meg a csajos napot - tette még hozzá Liam.
- Nem, dehogy! - válaszoltam.
- És, ha szabad tudnom, hova megyünk? - kérdezte Niall, kissé izgatottan.(Megértem)
- Hát, én a Nando's-t ajánlottam, mivel Sophiék még nem ettek ott - válaszolt Lauren.
- Szabad? - kérdezte Niall, hogy bejöhet-e.(De bunkó vagyok, basszus, elfelejtettem
beinvitálni őket!)
- Persze! - válaszoltam.
- Úúgy szeretleeek - mondta Niall, miközben bejött, és megölelte Laurent, aki kissé
elpirult - Ó, elnézést. Niall Horan - nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon.
- Tudom, - mosolygott - Lauren Parker - rázta meg a kezét Lauren. Mi meg csak nevettünk rajtuk.
- Elnézést, hogy sürgetlek titeket, de mehetünk? Éhen halok - mondtam.
- Ne aggódj, nem halsz éhen - nyugtatott Sophie. Sétálva mentünk el a Nando’s-ig,
és útközben a járda szélessége miatt, kettesével beszélgettünk. Elöl Niall és Lauren
vezette a sort, majd Harry és Sophie, utánuk Liam és Louis, és végül én Zaynnel.
Mindenki láthatóan nagyon jól érezte magát. Úgy érzem, még egy románc kezd
kialakulni a kis csapatunkban. Mikor megérkeztünk, a srácokat azonnal felismerték
az eladók(na meg biztos a többiek is), és a legnagyobb asztalhoz vezettek minket. A
fiúk miatt úri kiszolgálást kaptunk, mivel nekünk külön felvették a rendelésünket.
Mivel mi még Sophieval nem voltunk itt, mindenki ajánlott mindent, hogy kinek
mi a kedvence. Sophie Harryvel választott, én meg mondtam, hogy azt kérem amit
Niall. Ha kajáról van szó, benne bízom meg a legjobban.(Vajon miért??)Leadtuk a
rendelésünket, majd elkezdtünk, mostmár közösen beszélgetni.
- És milyen volt az út? - kérdezte Liam.
- Hosszú - válaszolt Sophie -, de elvoltunk.
- És a kaja? - kérdezte Niall.
- Jaj, ne is kérdezd… - válaszoltam, mire Niall együttérzően nézett, a többiek pedig
nevettek. Lassan megérkezett az a rakatnyi kaja, amit rendeltünk. Niallnak meg
nekem felcsillant a szemünk a sokféle kaja láttán, ami az asztalon volt, és mindekitől
elkezdtünk kunyizni, hogy azokat is hadd kóstoljuk meg. Niall éppen Louissal
üzletelt, én meg Zaynt vettem célpontba.
- Uuuu, megkóstólhatom? Cserébe adok az enyémből - mosolyogtam rá.
- Háát - karolt át -, csak ha nagyon szépen kéred - mondta.
- Jó, akkor - készültem fel - nagyon-nagyon szépen kérlek téged, a világ legjobb
fiúbandájának egyik legszebb hangú tagját, hogy hadd kóstoljam meg a kajád - és
kiskutya szemekkel néztem rá.
- Oooo, Zayn, ezen én is meghatódtam - törölgette a szemét Louis, mintha könnyezett
volna rajta - szerintem adj neki.
- Jól van, kicsi lány, vehetsz - engedélyezte Zayn.
- Nem vagyok kicsi lány! - mondtam, és már nyúltam a tányérja felé, amikor elhúzta.
- Tessék? - kérdezte, miközben pimasz mosolyra húzta a száját.
- Semmiii! Köszönöm! - javítottam ki magma, és nyomtam egy puszit az arcára, mire
megenyhült, és hozzájutottam a kajához. A többiek végigröhögték a mutatványunkat.
A temérdek üdítő elfogyasztása után nagyon kellett mosdóba mennem, és lány
létemre nem akartam egyedül menni, ezért felvettem a szemkontaktust Sophieval,
aki megértette, mit szeretnék. Amikor felálltunk, Lauren is vette a lapot és ő is jött
velünk.
- Uuuu, nagyon jól érzem magam, annyira bírom a srácokat! És ti, négyen meg olyan
aranyosak vagytok - mondtam.
- Juuuuuuuj, én azt hiszem, szerelmes vagyok! - mondta Lauren.
- Én is annyira nagyoon!! De azért ti is cukik vagytok Zaynnel - kacsintott rám
Sophie.
- Jaaaaj, neem, mi csak haverok vagyunk. Amúgy is, most szakított, ki tudja, mikor a
barátnőjével, úgyhogy nem hiszem, hogy tetszenék neki - válaszoltam.
- Ki tudja - kacsintott Lauren.
- Na jó, de menjünk már, vagy 10 perce itt vagyunk, lehet hogy megunták a
várakozást, és hazamentek - mondtam.
- Hülye! - kaptam a választ Sophietól.
- Én is szeretlek ám! - nevettem.
Mikor visszamentünk, a fiúk hangosan röhögtek valamin.
- Miről maradtunk le? - kérdezte Sophie.
- Semmi különös, csak Louison nevettünk - mikor leültünk, mi is észrevettük a
nevetés tárgyát, ugyanis Louis valamelyik szószból bajszot rajzolt magának, és emellé
erősen gondolkodó fejet vágott, és az állát dörzsölte. Én elkerekedett szemmel néztem
rá, de nem bírtam sokáig, hamarosan én is elnevettem magam. Délután 5-ig ültünk
a Nando’s-ba, amikor Liam mondta, hogy mennie kell, mert találkozik Danielle-lel.
Aztán Louis mondta, hogy ő is megy Eleanorhoz, Laurennek még tanulnulnia kell,
Harry és Sophie pedig elmentek sétálni. Hárman maradtunk, amikor Niall megszólalt:
- Én még akkor eszek valamit. Te kérsz, Cat?
- Nem, köszönöm! - nevettem - Én majd szeretnék táncolni, de rókázni nem.
- Okés.
- És hol fogsz táncolni? Ahogy láttam, nem túl nagy a lakásotok ahhoz, hogy ott
táncolj - mondta Zayn.
- Hááát, ebbe lehet, hogy el kellne a segítséged… - mondtam.
- Méghozzá?
- Hát, mutathatnál a közelben egy parkot - mosolyogtam rá.
- És nem zavar, ha az emberek néznek?
- Hát a zenére koncentrálok, de elég nagy bibi lenne a táncos karrieremben, ha
zavarna a közönség, nemde? - kérdeztem vissza pimaszul.
- Ez jogos…
- Nem hiszem el, hogy pont most fogyott el, amit enni akartam… - ért vissza
bosszankodva Niall - Átmegyek egy másik Nando’s-ba, velem tartotok?
- Én inkább kihagynám, ha nem haragszol. Úgyis indulnom kell, ha még táncolni
akarok.
- Miért? - kérdezte Niall.
- Mert sötétedni fog.
- Kapcsolj villanyt - mondta Niall, és furin nézett, hogy ez nekem miért nem jutott
eszembe, én meg elnevettem magam.
- Szabadtéren fogok, a lakásban nem férek el.
- Ooooo, ugy már más… - értette meg Niall - És te, Zayn?
- Én mutatok neki egy parkot - válaszolt.
- Rendben, akkor sziasztok! - köszönt, majd adott két puszit, Zaynnel meg kezet
fogott.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte Zayn.
- Persze, de nem gond, ha hazaugrunk? Átöltöznék, meg otthon van a zenelejátszóm -
kérdeztem mosolyogva.
- Nem, persze.
- Jó, és én irányítok, hogy merre kell menni, hogy megtanuljam.
- Azért, ha másmerre mész, szólhatok? Még ma szeretnék odaérni.
- Ja, persze - nevettem. Hááát, jó, hogy nem egyedül kellett hazamennem, ugyanis
vagy ötször akartam másmerre menni. Kell szereznem egy térképet!
- Na, vérge megjöttünk! - mondtam - Gyere be nyugodtan! - invitáltam be Zaynt -
Nagyon gyors leszek ígérem! - mondtam, miközben már félig becsuktam magam
mögött a szoba ajtóm. Felkaptam a cicanadrágom, egy feszülősebb ujjatlant,
tornacipőt, és a derekamra kötöttem egy vékonyabb sport pulcsit, illetve felkötöttem a
hajam.
- Na jó, szerinted milyenek Londonban az emberek? Olyan “nem zavar a parkban
a zene” vaaagy inkább a “biztos hallgat valami zenét az a lány, csak nem őrült”? -
kérdeztem elgondolkodva.
- Szerintem nem zavarja az embereket a zene, ha tűrhetően táncolsz rá - válaszolt
piszkálódva.
- Kösz - sziszegtem - na, akkor hozom a hangosítót - gyorsan visszaszaladtam a
szobámba érte - Mehetünk! - jelentettem be, mire ő csak nevetett, és elindultunk a
parkba…
